Salgótarján modern belvárosa II.

A belváros keleti része

Salgótarján jellegzetesen „madzagváros”-típusú település, a város hosszan nyúlik el a Tarján-patak völgyében. Városüzemeltetési szempontból ez kedvezőtlen adottság, hiszen a város léptékéhez képest fajlagosan nagyobb távolságokat kell így megtenni a különböző városrészek, intézmények között. Ezt ellensúlyozandó, az 1950-es évektől a városközpont közvetlen szomszédságában a domboldalak is fokozatosan beépítésre kerültek, új lakónegyedek mellett több fontos közintézmény is ide települt.

A főtér „erkélyházai” mögött hangulatos, árnyas lépcsők vezetnek fel a Pécskő-domb oldalába.

A dombról belátni kicsit a főtérre is. Így festett a panoráma az 1970-es években (fotó: Lelkes László), és így néz ki ma. A növényzet szépen belakta azóta az akkoriban eléggé ridegnek ható várost, ősszel különösen barátságos a városkép.

 

Kicsit feljebbről rálátni a főtér feletti újabb építésű lakóházakra is. Kevés városunkban van a központnak ennyire a tőszomszédságában a természet! Háttérben a Karancs 700 méteres csúcsa is idelátszik. 

Sajnos a nyílászárócsere itt sem egyszerre történt…

 

…de az egyedi megoldású virágládatartók mindenhol megmaradtak.

 

Kicsit feljebb szépen simul a domboldalba a Bolyai Gimnázium…

 

…és a főiskolai kollégium kissé bonyolult tömegű épülete. 

A dombról dél felé szintén lépcső vezet le a völgybe. Nemrég felújították, közvilágítást kapott, szép, rendezett park övezi! 

 

A völgyben húzódó Pécskő utca északi oldalán az óbudai kísérleti lakótelepről ideszármazott nyolcemeletes pontházak sorakoznak. Jobb állapotban, mint óbudai társaik!

 

Akárcsak a garzonházakon, a homlokzaton itt is födémsávok,  valamint enyhén kiugró ablakok, kicsit mozgalmasabb így.

A pontházaktól övezetten kellemes hangulatú játszótér. Jó lehet itt óvodásként rohangálni.

  

A szemközti dombon az ötvenes években kisebb léptékű házak épültek. Ez a lejtős utca kifejezetten jó hangulatú, a kertek, udvarok ápoltak, szépek.

Kár, hogy az épületek nagyon rossz állapotban vannak. És itt nagyon látszik, hogy nem csak az épületeknek, hanem a benne lakóknak is voltak szebb éveik!

 

Ezt vakolattal, színezve, éltettel teli kell elképzelni. Akkor izgalmas.

Magastető, a formáját követő ablak középtengelyből jó érzékkel félrehúzva, műkő keretezéssel. Szép arányok!

Rendezett környék, pont jó léptékű házak. Milyen jól mutatnának akár a Gellért-hegy oldalában is! De még jobb lenne, ha itt mutatnának kicsit jobban.

Salgótarján modern belvárosa III.

A belváros déli része

Salgótarján belvárosának a főtértől délre eső része két ütemben épült fel. Az 1950-es években az akkori központ peremén létesültek az újdonsült megyeszékhely új középületei, munkáslakótelepei. A főtér épületeinek elkészülte után pedig a központi szanált területeken az 1970-es években nyert kialakítást a város centrumának második üteme egyedi formálású középületekkel, lakóházakkal.

A belváros kapuja a dél felől érkezők számára a December 8. tér. Szépen parkosított teresedés, méltó felvezetése a modern városközpontnak.

A tér keleti oldalán áll a Megyeháza első ránézésre szocreál épülete. A házat azonban még az 1940-es és 50-es évek fordulóján tervezték, csak „ráaggatott” díszítések vannak, utólagos homlokzati áttervezés történt. Felette a hegytetőn a Szerpentin út mentén az 1950-es években felépült lakótelep látszik.

Nagy-nagy relief… De legalább nem középen, hanem jó arányérzékkel félrehúzva.

Ez is a Megyeháza része!

 

Jó állapotú kő homlokzatburkolat, előtte gondozott virágágyás.

Valamivel beljebb jó hangulatú lakótelep jellemzően szocreál házakkal…

…a belvárosba vezető főút mentén pedig Finta József Csillagházai (1969-1972).

Kellemes környék, kedves lakók. Jó lehet itt lakni.

Kicsit odébb egy szocreál előtti lakóház (Gádoros-Schall, 1948) és egy 1970-es évekbeli ház erőltetett szimbiózisa.  A két házat úgyszólván összebarkácsolták a függőfolyosó mentén. Még a vízszintet sem sikerült eltalálni…

Ennek a háznak a „Csilagházakhoz” való kapcsolata is izgalmas. Néhány ablak erre a remek légtérarányú sikátorra nyílik.

Fény az út végén - „Úttörők útja”

A ház túloldalán megkapó garázssor… Egyébként így, fűrészfogasan valóban jobb, mintha egy vonalban futna százmétereken keresztül.

A garázssor és a vasút.

Hátrafordulva máris a Városháza nagyvonalú tömegét látjuk. Akár Németországban is lehetnénk! Egyébként ez az egyetlen épület, ami talán kicsit túlméretezett a város léptékéhez képest.

A lendület a nagy építészeti gesztusoktól a felület faktúrájáig jelen van. Csak le ne essenek ezek az íves sarokpanelek... Nyílik az illesztési hézag, megtörik a lendület...

Kicsit odébb előbukkan a város egyetlen műemléke. Nem, nem a templom az, hanem a pirogránittal burkolt múzeumépület a kép bal oldalán: a Nógrádi Történeti Múzeum és Képtár (Magyar Géza, 1980). Egy nagyon jópofa ház!

Az egyetlen régi épület a belvárosban ez a templom. Furcsa, hogy ebben a környezetben a történeti építészet milyen idegenül hat.

Íves városházához íves tábla, íves múzeumhoz íves lépcső. Még hogy "kockaházak"…

Innen a lépcsőről látszik, hogy a Városháza tömege a hátulján mozgalmasabb, és így egy jó arányú, kellemes tér alakult ki közte és a múzeum között.

Ezen az 1970-es évek végén készült képen jól látszik, hogy a toronyházak már álltak, mikor a múzeum és a Városháza tömbje még csak épült. A régi kép forrása.

 

A múzeum három tömbből áll. Ezekben kaptak helyet a kiállítóterek, amelyek a megvilágítást felülről kapják, alul pedig lapos kiszolgálóblokk köti össze a tömböket. Ide be is megyünk.

 

A múzeum egyik - jelenleg üres - kiállítótere. Négy térbeállított oszlop hordja a terheket, a köztük lévő rész üvegfödém. Ebben a teremben nincs is mesterséges világítás (ami persze azért vet fel kérdéseket...)!

Egy másik teremben viszont zseniális lámpák vannak…

…meglepő belenézni egy ilyenbe!

 Folyosó. Itt is vannak lámpák.

Lépcsőház. Közepén megvilágítható üveghenger. (Hol vannak a halak...?)

 

Innen jön a fény.

Plakát a múzeumban az építészet hónapjáról. Semmi, ami arról szólna, hogy "Salgótarján hatvanas, hetvenes évekbeli építészete". Nem valószínű, hogy azért, mert már lerágott csont lenne...

 

 A múzeum szomszédságában áll a szintén pirogránit burkolatú Apolló mozi. Ritka az olyan városi mozi Magyarországon, amely még működik, de hát itt nincs is a városban multiplex, ami a vetélytársa lehetne!

Egy kivételesen (sz)ép homlokzatrész a moziról. Rokonszenves burkolóanyag ez a pirogránit.

 

A mozi mellett törnek az égbe a már említett „garzonházak” (Magyar Géza, 1974) magas tömegei. Szinte felhőt karcolnak.

A tornyokat alul vízszintes tömegek fogják össze egy épületté.

A toronypár tűzoltó-lépcsőfutó-versenyek rendszeres helyszíne is egyben. 

Mint két hatalmas felkiáltójel, úgy jelölik meg a város központját (korabeli fotó: Czeizing Lajos).

 

Végül még egy kép a magasházakról a vasúton túlról. Visszatekintve az az érzése az embernek, hogy talán ez az egy (két) toronyház az országban, amelyik jó helyre került. Vertikális tömegével szépen kiegészíti a város hosszan elnyúló sziluettjét.